Lilla Stílusblogja

Egyensúly és erő a magyar ékszertervező legújabb kollekcióiban

Interjú Ilyés Julival

2018. július 15. - Lilla Stílusblogja

Ilyés Juli eredetileg grafikusként dolgozott, majd néhány éve hátat fordított szakmájának, és ékszertervezéssel kezdett foglalkozni. Az elmúlt három évben több, mint 100 ékszert tervezett és készített, monokróm és színes kiegészítőihez a természetből és tárgyakból nyer inspirációt, munkái pedig hamar a magabiztos, bátor és vagány nők kedvencei lettek.

solarys.jpg

Olvastam a weboldaladon, hogy hosszú, küzdelmes utat jártál be. Hogy indult az ékszertervezés?

Grafikus és tanár mesterdiplomát szereztem a MOME-n (2009-2010), majd szabadúszó grafikus és meseillusztrátorként dolgoztam a szakmámban egy darabig. Egyik területen sem találtam meg számításaimat, grafikusként meguntam az állandó harcot a megrendelőkkel, illusztrátorként nem tudtam biztosítani a megélhetésemet. Az ékszertervezés gondolata már jóval korábban felmerült, az egyetemi éveim alatt már kísérletezgettem különböző anyagokkal, ám ez akkor még inkább csak hobbi volt, mint tudatos tervezés. 2015 őszén nagyot fordult velem a világ, gondoltam egyet, és elmentem egy ékszertervező workshopra (Ékezet Galéria), ahol az ötvösség alapjaiba betekintést nyerhettem. Nagyon izgalmas 4 órában volt részem, és már akkor tudtam, hogy én ezt akarom. Közben már aktív kiállító tervezője voltam a WAMP dizájn vásárnak, ahol lényegében a legelső ékszereimet a vásárlóimnak bemutathattam. Kezdettől fogva szerették az ékszereimet, nagyon sok biztatást kaptam tőlük, ami elengedhetetlen volt a folytatáshoz... És folytattam.

ilyes_juli.jpgIlyés Juli. Fotó: Ilyés Juli Facebook oldala

Honnan tudtad, hogy ez az utad?

Életemnek több mint a felét tanulással töltöttem, most is tanulok. Nem mindig éreztem úgy, hogy volt értelme egy-egy iskolát elvégezni. A jelen mutatja, hogy mekkorát tévedtem. Mindennek volt értelme, amit eddig csináltam, mert az apró mozaikdarabok összeforrtak, és megnyílt előttem egy olyan kapu, amiben végre "tisztán látás" van. Mindent, amit eddig tanultam, most egyetlen dologra, az ékszertervezésre fókuszáltan tudok hasznosítani. Minden összefügg mindennel, ezt már egy jó ideje tapasztalom. Az ékszertervezés, és annak gondolata, hogy ékszerkészítő leszek, egy pillanat műve volt, magamban ezt "Villanásnak" nevezem. Japánul ezt a pillanatot, amikor az ember megérti az egészet, Satori-nak nevezik. Ezt az élményt korábban sohasem tapasztaltam. Tudom, mit szeretnék, imádom minden részét a munkámnak, és élvezem az egészet.

Miből nyersz inspirációt?

Bármiből. Természetből, tárgyakból, fényképekből, papírhalmazból, mindent úgy vizsgálok meg, azzal a gondolattal és szemmel, hogy ebből vagy abból milyen ékszer születhetne. Nagyon sok ékszertervező munkáját nézem meg, elsősorban a technikai dolgok érdekelnek, hogy egy-egy "kérdésre" hogyan lehet jó válaszokat adni vagy kapni.

Hogy zajlik a tervezés folyamata?

Minden a gondolattal kezdődik. Egy kívülálló számára úgy tűnhetek, mint egy alvajáró, aki nem ezen a bolygón él. Én nagyon is itt vagyok, ilyenkor milliónyi gondolat suhan át az agyamon. Keresem a formát, a színt, a megvalósításhoz járható utat. Vizuális vagyok, látom a fejben összerakott tárgyat, amit egyébként nem mindig rajzolok le.

luna.jpgLuna gold nyaklánc (Luna kollekció). Fotó: Ilyés Juli

Melyek a kedvenc formáid, anyagaid, amikkel szívesen dolgozol?

Egyik jellemző formám a kör. Az egységet, az egészet és a teljességet szimbolizálja. a forma az ékszereimben is megjelenik. Jellemzően kétféle anyaggal dolgozom, színes alumínium és ezüstözött-aranyozott sárgarézzel. Monokróm és színes ékszereket készítek. Kísérletező lévén keresem az új anyagokat is. Egy ideje gyűjtöm a nyers ásványokat. Ezekből egyedi és megismételhetetlen gyűrűket szeretnék készíteni, aminek az alapja ezüst lesz. Nem tudok egyféle dolgot csinálni, állandóan keresem az új lehetőségeket, szeretek kilépni a komfortzónámból.

Mesélnél a legutóbbi kollekcióidról?

A 2018-as tavasz-nyári kollekcióm a Luna és a Solarys névre keresztelt ékszereim voltak. A Luna-t a Hold inspirálta, a háromszög az ellentétek feloldásának jelképe. Két ellentétes erő harmóniában kapcsolódik össze a harmadik pontban. Az egyensúly, harmónia jelképe is ilyen értelemben, továbbá mindig 3 fontos pillért is jelöl. Az egyensúly és a harmónia megteremtése számomra fontos, amikor létrehozok egy ékszert. A háromszög esetében az alapvető erők egyensúlyát jelképezi: test-lélek-elme. A Solarys alapját egy grafika szolgálta. A vonalak ritmusa váltakozó, amelyet a ráeső fény még inkább kiemel. Ebből az ékszerből sosem születik két egyforma darab, a forma és a struktúra megtartásával játszom. Mindkét kollekció a monokróm ékszercsaládot gazdagítja.

Az eddigi kollekciók közül melyik áll hozzád a legközelebb?

A Saga. Őt az elsők között álmodtam meg. 2016-ban született meg, és azóta is töretlen népszerűségnek örvend. Egy végtelen történet, ami mindig kiegészül egy-egy újabb darabbal. Jelenleg 15-féle színben kapható, mindenki megtalálja a számára legkedvesebbet. Ehhez a kollekcióhoz fülbevaló, nyaklánc, gyűrű és karkötő tartozik. Olyan anyagot kerestem, ami egyedi és nincs a piacon. Az ékszer viselete szinte észrevétlen marad tulajdonosa számára, mert rendkívül könnyű, nem nyúzza az ember fülét.

saga1.jpgSaga Marine fülbevaló (Saga kollekció). Fotó: Ilyés Juli

Mennyiben változtál/változott a márka, az ékszerek a kezdetekhez képest?

Rengeteget. Az elmúlt 3 évben több mint 100 ékszert terveztem és készítettem. Úgy érzem egyre kiforrottabb munkáim vannak, és ez még csak a kezdet. Még az elején vagyok, nagyon sok ötletem van még, amiket sorra szeretnék elkészíteni.

Mire vagy a legbüszkébb?

Minden, ami az Ilyés Juli márkához köthető, egyedül csináltam végig. Ez egy egyszemélyes kis labor, amelyben nagyjából én vagyok a mindenes. Pár ezer forinttal indultam el, és mostanra van egy stabil kisvállalkozásom. Szeretem a munkámat, az embereket, a vásárlóimat, ezt éreztetem is velük, és tudom, hogy ők is szeretnek engem. A WAMP-ra leginkább emiatt megyek ki, mert ott tudunk beszélgetni egymással, ez nagyon fontos. Arra vagyok a legbüszkébb, hogy a vásárokon odajönnek hozzám a vásárlóim, és mutatják a kezüket, vagy a fülüket, és jelzik, hogy imádják az ékszereimet. Hát ezért. Az is nagy boldogság számomra, hogy most már nem csak a magyar közönség érdeklődik az ékszereim után. Az első európai ország, ahová utaztak az ékszereim, Észtország - Tallin. A következő meglehet, hogy Hollandia lesz.

Volt, hogy fel akartad adni? Ki vagy mi lendített át?

Fel sem merült.

Mennyire van igény itthon egyedi ékszerekre?

Tapasztalatom szerint van igény itthon az egyedi ékszerekre. Sokak számára fontos, hogy magyar tervező által készített dizájn tárgyakat viseljenek, legyen az ékszer, ruha, táska, cipő, bármi. És ennek valamennyien örülünk.

eclipse.jpg

Eclipse gold fülbevaló (Eclipse kollekció). Fotó: Ilyés Juli

A tervezésen kívül milyen feladatok hárulnak rád a brand-építés kapcsán?

Menjünk sorban: 

  1. anyagbeszerzés
  2. tervezés
  3. gyártás
  4. grafikus
  5. fényképész
  6. marketinges
  7. sales-es
  8. kapcsolattartó az ügyfelekkel

Mi a közös a vásárlóidban?

Szépek, vagányak, bátrak, magabiztos és lezser csajok. Minden megvan bennük, amit a márkám képvisel.

Hol látod a márkát 5 év múlva?

Lássuk csak. Álmok. Sokan kérdeznek rá, hol van a showroom-om, ahol meg tudják nézni az ékszereimet? Még nincs, de lesz. Ez a válaszom. Jövőre végzett ötvös leszek. Terveim között szerepel a nemesfémekből készülő ékszereim bemutatása is. Mindent lépésről-lépésre, ahogy indultam az elején…

A bejegyzés trackback címe:

https://hellolillavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr114114295

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása