Lilla Stílusblogja

Ozwald Boateng leporolja a férfi szabászat hagyományait

2019. március 27. - Lilla Stílusblogja

Nagy-Britannia ünnepelt divattervezője megmutatja a világnak, hogy öltönyt viselni nem unalmas, és a férfiak is járhatnak színekben.

ozwald_boateng.jpg

Ozwald Boateng mindkét szülője ghánai, ő maga Nagy-Britanniában látta meg a napvilágot, és ott is nőtt fel. 16 évesen kezdett el tervezni, és mindvégig a bespoke-ot tartotta követendő mintának, ám mégis szeretett volna csavarni a tradíciókon, és előrukkolni valami modernebbel, színesebbel. 18 éves korában elhatározta, hogy a híres Savile Row-ra költözik, ott találkozott a neves szabóval, Tommy Nutterrel, aki többek között a Beatlesnek és Jack Nicholsonnak készített ruhákat. Ő lett a mentora, akinek keze alatt szépen lassan felismerte, hogy ha az angol szabászatot követi, ötvözve azt saját ízlésvilágával, igenis kitűnhet a tömegből.

A Savile Row egy utca Mayfair-ben, London központjában, ami tradicionális bespoke férfi szabászatáról ismert.

A Bespoke Magazin így írja le a bespoke-ot: „a bespoke egyetlen szóban összegzi a legmagasabb szintű szabósági kultúrát, a divat felett álló klasszikus eleganciát, a minőségi stílust, a kifinomult ízlést, a valódi individualizmust, és az értéktudatos életvitelt.”

Akkoriban haldoklott a tradicionális szabászat, amit mindenképpen tovább akart vinni. Mindamellett úgy tekintett a színek használatára, mint a hagyományos öltönykészítés modernizálására – gondoljunk csak bele, leggyakrabban még ma is a szürkéhez és a tengerészkékhez nyúlnak a férfiak. Pedig Boateng szerint „a férfi ugyanolyan fantasztikusan festhet [mint egy hölgy], ha az öltönynek jó a szabása” és „mindenki viselhet minden színeket, csak a megfelelő árnyalatot kell megtalálnia”.

ozwald_boateng_2.jpgOzwald Boateng

Még André Leon Talley, az amerikai Vogue egykori divatújságírója is ellátogatott Boateng második párizsi bemutatójára. „A show után odajött hozzám, és azt mondta, nagyon tetszik neki, amit csinálok. Azt feleltem, igen, szabó vagyok. Mire ő: „Nem, nem az vagy. Te couturier vagy, tervező. Sokkal több vagy egy szabónál”. Ez volt az a pont, amikor felismertem, hogy ennek a kettőnek a keveréke vagyok. Ezért álltam elő a bespoke couture-rel, ami ennek a két különböző területnek az elegye.”

1997-ben Párizsban elnyerte a legjobb férfiruha tervezőnek járó díjat, ami után a Dior felkérte vezető tervezőnek. Akkor nemet mondott az ajánlatra, mert nem tudta elképzelni, hogyan menedzselhetné a saját márkáját egy ekkora divatház mellett. 2003-ban aztán mégis a Givenchy-hoz igazolt: „kreatív lehettem anélkül, hogy az üzleti ügyekkel kellett volna foglalkoznom” – emlékszik vissza. Míg a Givenchy-nál dolgozott, az volt számára a legfontosabb, hogy megtalálja a francia férfiak valódi esszenciáját, és lefordítsa azt a ruhák nyelvére. Aztán persze eljött az a pont, amikor köszönte szépen, és inkább a saját márkáját építette tovább.

ozwald_boateng_1.jpgStílus mindenek felett

Tavaly áprilisban mutatta be az Africanism nevű kollekcióját az Arise Fashion Week-en. A kollekció az afrikai luxus újraértelmezése, melyben egyesül a szövés öröksége a modernitással, a gazdag textúra-, szín- és alapanyagvilággal. A hősöket, a királyokat és királynőket ünnepli, egyúttal inspirálóan hat a jövőre és az új generációkra. A kollekcióban óriási szerepe van az alapanyagoknak, melyek által igazán különleges dolgok születtek: a tradicionális angol anyagokra – pl. tweedre, flanelre – koncentráltak, amit a hagyományos afrikai anyaggal, a kentével (selyem- és gyapjúszövet, mely a ghánai Akan törzshöz köthető) ötvöztek, valamint más törzsi anyagokkal, amiket Boateng tervezett.

Az Africanism kollekció néhány darabja (Kattints a galériára!)

Úgy véli, a stílusos megjelenés kulcsa a kényelem, és hogy szeresd azt, amit viselsz. „Láttam néhány idős rocksztárt, akik ugyan régi darabokat viseltek, mégis olyan magabiztossággal, hogy fel sem merült, hogy nem kellene így öltözniük.”

Bár a dress code szerint black tie esetén a szmokingnak feketének kell lennie szatén hajtókával, néha azért ő is áthágja a szabályokat – védjegye például a sötétlila szmoking. Ékes példája ennek Spike Lee idei Oscar-gálán viselt lila szmokingja a vörös szőnyegen. A rendezővel egyébként 1989-ben ismerkedtek meg, Lee épp a Mo Better Blues című filmen dolgozott, és Boateng öltönyei jól mutattak a vásznon.

spike_lee.jpgSpike Lee filmrendező, egy Ozwald Boateng által tervezett öltönyben az idei Oscar-gálán

De mi a legnagyobb stílusbaki Boateng szerint, amit egy férfi elkövethet? „Az, ha a férfi úgy ül le, hogy begombolva hagyja a zakóját. Vannak bizonyos szabályok, amiket be kell tartani. Gombold ki a zakót!”

 

Tetszett a cikk? Kövesd a blogot, ahol hetente friss cikkekkel várlak, napi divatinspirációkért pedig látogass el a Lilla Stílusblogja FB-oldalra! 

 

Források: Iconn Man / Vogue Italy / The Guardian

A bejegyzés trackback címe:

https://hellolillavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr6314720247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása