Lilla Stílusblogja

Luxus 17 ezer négyzetméteren: a Bergdorf Goodman-sztori

2018. szeptember 16. - Lilla Stílusblogja

A Bergdorf Goodman vezető divatáruház New Yorkban, mely világszerte ismert eleganciájáról, minőségéről és kiváló szolgáltatásairól. Éves forgalma 600 millió dollár, és kedvelt úticélja a luxusra vágyóknak, akik a kilencemeletes üzletház 17 600 négyzetméterén valóban kedvükre csemegézhetnek.

bg_4.jpg

A legendás létesítményt jelenleg két manhattani üzlet alkotja a Fifth Avenue-n, az 57. és 58. utca között. A különálló férfiüzletet 1990-ben hozták létre, és a sugárút keleti oldalán terül el. A nyugati oldalon a Bergdorf Goodman főépülete található, amit 1928-ban nyitottak meg, nemrég pedig felújították, hogy visszaszerezze régi fényét.

Az alapító Edwin Goodman édesapja Németországból emigrált az Egyesült Államokba, és a Georgia állambeli Maconban telepedett le, ahol méteráru boltot vezetett. Edwin korán úgy döntött, hogy szabó lesz, ezért otthagyta az iskolát, és Rochesterbe ment, hogy kitanulja a kereskedelem csínját-bínját. Tehetségére hamar felfigyeltek, és arra ösztönözték a fiatalembert, hogy utazzon New Yorkba, ahol a női ruhák készítését elsajátíthatja, ez a terület ráadásul dinamikusan fejlődött abban az időben. 23 éves korában ismerkedett meg a francia származású Herman Bergdorffal, akinek már saját üzlete volt a Fifth Avenue-n. Nem kellett sok idő, hogy Edwin Bergdorf üzlettársává váljon – 1901-ben pénzt kért a szüleitől, hogy bevásárolja magát az üzletbe, ami attól fogva Bergdorf Goodman néven futott. Goodman később megvásárolta Bergdorf részesedését is, s bár az üzlet neve ugyanaz maradt, Goodman már csak a saját ízlésére és ítélőképességére hagyatkozott.

alapitok.jpgAz alapítók: Herman Bergdorf és Edwin Goodman.

Annak ellenére, hogy 1914-re exkluzív ügyfélkört sikerült kiépítenie, még mindig csak egy szűkös kis szalont tudhatott magáénak egy kieső utcában. Ahhoz, hogy előreléphessen, a Fifth Avenue-n vásárolt nagyobb üzlethelyiséget, mégpedig ott, ahol ma a Rockefeller Center áll. Kevesebb, mint egy évtized alatt kinőtte szalonját, köszönhetően az általa kínált magas minőségnek és a ready-to-wear ruhadaraboknak. Rájött ugyanis arra, hogy a nők élete megváltozott, nincs idejük állandóan szabóhoz járni igazításra. Abban is hitt, hogy a konfekciódaraboknak nem kell másodosztályú árunak lenniük. A 20-as évek elején készen állt rá, hogy gyermekei – Andrew és Ann -, valamint barátjuk, Bernard Newman segítségével tovább növeljék az üzletet. Amikor felröppentek a pletykák a Rockefeller Center megépítéséről, Goodman barátja, az ingatlanügynök Leo Fishel és Fred Brown vállalkozó új otthont találtak az üzletnek.

bergdorf_goodman_2.jpg

bergdorf_goodman_3.jpg

A Bergdorf Goodman épületei.

Edwin Goodman halála után fia, Andrew vette át az irányítást 1953-ban. Az üzlet már jó hírnévnek örvendett a new york-i társaság körében, ám Andrew tovább akarta növelni reputációját, kiterjesztette a forgalmazott áruk körét, és személyre szóló szolgáltatásokat vezetett be. Sokan úgy tekintettek rá, mint aki új magasságokba emelte a vállalkozást az 50-es és 60-as években. 1972-ben aztán eladta az üzletet Carter Hawley-nek, aki 15 millió dollárt invesztált a Bergdorf Goodman renoválásába.

A legenda szerint a 70-es évek elején Elizabeth Taylornak időpontja volt a szőrme szalonban, ahol 200 darab fehér, nyércből készült fülvédőt rendelt – a karácsonyi listáján szereplő összes személynek szeretett volna ugyanis egyet! John Lennon és Yoko Ono állítólag 400 ezer dollárt költöttek szőrmebundákra az üzletben Szenteste. A késő 70-es években történt, hajnalban felhívták Jack Cohen szőrmekereskedőt, hogy menjen a Dakotába. Megérte az út, ugyanis a pár több százezer dollár értékben vásárolt szőrméket a családnak és a barátoknak, és természetesen sokat Yoko-nak.

yoko_lennon_taylor.pngA társaság krémje járt az üzletbe már évtizedekkel ezelőtt is.
Yoko Ono és John Lennon bundákat, Elizabeth Taylor ajándék fülvédőket vásárolt.

A 80-as években a Bergdorf Goodman a divat élén járt, az elsők között volt, aki felismerte az új európai és amerikai irányzatokat, és kiemelt figyelmet fordított olyan milánói tervezőkre, mint Giorgio Armani, Gianfranco Ferre és Krizia. Az üzletház ráadásul óriásit lendített Michael Kors karrierjén is: amikor a fiatal Kors megmutatta első kollekcióját Dawn Mello divatigazgatónak 1981-ben, a nő azonnal tudta, hogy különleges alkotásokról van szó, és felajánlotta a fiatal művésznek, hogy a Bergdorf Goodman-ben értékesítse első munkáit.

Az üzletház néhanapján divatbemutatóknak is helyet ad. 1981-ben például bemutatót rendeztek a Fendi bundáinak, és John Galliano ugyancsak emlékezetes show-t kreált náluk 1996-ban.

Az évek során számos változás ment végbe a menedzsment felsőbb soraiban, az üzlet újramodellezésre került, ráadásul negatív hatással volt a cégre a 2001. szeptember 11.-i terrortámadás és a gazdasági válság is. Mindezek ellenére sokat dolgoztak azon, hogy újraélesszék a ház egykori fényét, így a Bergdorf Goodman sikeresen megőrizte hírnevét és pozícióját a világ egyik különleges luxuscikk-kereskedéseként.

Nemrégiben felújításon esett át az üzletház. Fotók: wwd.com

 

Források: Bergdorf Goodman Inc. - Company History, www.company-histories.com; 10 Things You Newer Knew About Bergdorf Goodman, www.stylecaster.com

A bejegyzés trackback címe:

https://hellolillavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr4714243013

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása