Lilla Stílusblogja

Hercegnéből divatforradalmár

2020. augusztus 11. - Lilla Stílusblogja

Diane von Furstenberg hangzatos nevét nemesi férjének köszönheti, sikereiért viszont keményen megdolgozott a divatiparban.

diane_von_furstenberg.JPG

A divattervező 1946-ban látta meg a napvilágot Diane Simone Michelle Halfin néven, román édesapa, és holokauszt túlélő zsidó édesanya gyermekeként. Diane Brüsszelben nőtt fel, majd a Madridi Egyetemre felvételizett, később pedig a Genevai Egyetemre iratkozott be Svájcban. Itt ismerkedett meg későbbi férjével, Egon zu Fürstenberg herceggel. A 60-as évek végén házasodtak össze, s bár a frigynek három év múltán vége szakadt, két gyermekük született, a válás után pedig Diane úgy döntött, megtartja férje vezetéknevét egy kis változtatással: „von Furstenberg” lett. Gyakori vendége volt a Studio 54-nek, barátai között tudhatta többek között Andy Warholt, Bianca Jaggert, Warren Beatty-t és Ryan O’Nealt.

diane_von_furstenberg_studio_54.jpg

Diane von Furstenberg a Studio 54-ben

diane_von_furstenberg_es_andy_warhol.jpg

Andy Warhol meg is festette a tervezőnőt

Diane von Furstenberg a 70-es években kezdett el ruhákat tervezni, s bár pénzügyi háttere nem tette volna szükségessé, mindenképpen karriert akart csinálni. „Saját magam által akartam „valaki” lenni, nem csak az a lány, aki jól házasodott” – mondta egy interjúban. 1972-ben meg is alkotta máig ikonikus ruhadarabját, az átlapolós ruhát (angolul wrap dress), melyből 1975-ben hetente már 15 ezer darabot adtak el! Népszerűségét Cybill Shepherd színésznőnek köszönheti, aki Martin Scorsese Taxisofőr című filmjében viselt ilyet. 2003-ban pedig Amy Adamst láthattuk három különböző DVF ruhában az Amerikai botrányban (az egyikben magát a tervezőt fotózták a Newsweek magazinnak még 1976-ban). A ruha sikerének titka egyébként, hogy egyszerű, kényelmes, mégis csinos, és kis helyen is elfér. Tradicionális a vonalvezetése, talán a kimonóhoz áll legközelebb, csak át kell hajtani, és megkötni, nincsen rajta se cipzár, se gomb. Az anyaga újszerűnek számított, ugyanis dzsörzéből készült. Lehet hosszú vagy rövid ujjú, az átlapolásnak köszönhető V-nyakkivágás minden testalkat típusnak jól áll, a megkötős derékrész pedig finoman mutatja meg a vonalakat. Ráadásul egy kígyó vagy leopárd minta igencsak femininné teszi a ruhadarabot. Fiatalok, idősebbek egyaránt szívesen viselik a mai napig.

diane_von_furstenberg_wrap_dress_2.jpg

A Vogue Patterns egy száma, melyben a DVF átlapolós ruha mintáit mutatták be

cybill_shepherd_taxisofor_film.jpg

Cybill Shepherd az ikonikus ruhában a Taxisofőr című filmben

Von Furstenberg saját stílusát elegánsnak, szexinek írja le, ami semmiképpen sem erőltetett – ez utóbbit fontosnak tartja, könnyedséget és magabiztosságot adnak a ruhái. „Nincs szebb egy magabiztos nőnél. Azt viszont nem szeretem, ha valaki másnak szeretne látszani, mint ami. Semmit sem szeretek, ami erőltetett.”

A tervezőt a Harper’s Bazaar kérdezte arról, hogy mi a missziója. Azt mondja, a nőket akarja erősíteni. Maga is szeretett volna annak idején erős lenni – neki sikerült ezt megvalósítania, és most szeretné, ha más is elérhetné ugyanezt. 2010-ben elindította a DVF Awardsot, melynek célja azon nők elismerése, akiknek vezetői készségei és jövőképe pozitív hatással van más nők életére szerte a világon.

diane_von_furstenberg_2.jpg

Diane von Furstenberg napjainkban is rendületlenül dolgozik

Diane megállás nélkül dolgozik, 2011-ben például új vonalat hozott létre a márkán belül, melynek neve egyszerűen „Diane”. A kollekció klasszikus ready-to-wear darabokat tartalmazott új életre keltett vintage nyomatokkal, hozzájuk passzoló ékszerekkel, melyeket a Dover Streeten forgalmaztak Londonban. Ráadásul a gyermekekkel is foglalkozik, néhány éve közös kollekciót hozott létre a Gap Kids nevű márkával, mely az életet és a színeket ünnepelte, hiszen a ruhákat viselő kis hölgyek lassan igazi nőkké cseperednek.

 

Források: Vogue / Harper's Bazaar / Vanity Fair / The Guardian / Love Sewing Magazin

A bejegyzés trackback címe:

https://hellolillavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr716127222

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása