Lilla Stílusblogja

Naomi Campbell hivatalosan is divatikon

2019. június 26. - Lilla Stílusblogja

A szupermodell a divatiparban betöltött szerepéért és a diverzitásért folytatott küzdelméért veheti át a Brit Divattanács díját.

boritokep_3.jpg

A Brit Divattanács (British Fashion Council) nemrég jelentette be, hogy decemberi gáláján Naomi Campbell modellnek nyújtja át a Divatikon Díjat. A 90-es évek szexszimbóluma a divatiparban töltött harmincéves karrierjéért, valamint az iparban az egyenlőségért tett erőfeszítéseiért érdemelte ki a megtisztelő címet.

naomi_campbell_1.jpg

A dél-londoni Campbell-t a Covent Gardenben fedezték fel 1986-ban. Ő volt az első fekete modell a brit Vogue címlapján, és ugyancsak ő volt az első, aki helyet kapott a francia Vogue borítóján 1988-ban (állítólag Yves Saint Laurent megfenyegette a magazint, hogy nem hirdet többé náluk, amennyiben a szerkesztők nem szerepeltetnek színes bőrű lányokat is a lapban). Három évtizedes pályafutása során több mint 500 magazin címlapján szerepelt, valamint olyan nagy luxus divatházak reklámkampányaiban kapott helyet, mint a Chanel, a Prada vagy a Louis Vuitton.

Mindenért, amim van, megdolgoztam. Sosem választottam a könnyebbik utat, hogy megkapjak valamit. Keményen dolgoztam a hosszú távú sikerért, nem hiszek azokban a dolgokban, amik egyik pillanatról a másikra megtörténnek. Hálás vagyok, hogy nem kaptam meg mindent, mert azt hiszem, mindent elvesztettem volna. Túl fiatal voltam.”

– nyilatkozta a szupermodell a The Guardiannek.

A 90-es években Christy Turlingtonnal és Linda Evangelistával vállvetve alkották a „szentháromságot”, azaz a legkelendőbb modellek voltak, az említett pályatársak pedig mindvégig kiálltak Campbell mellett, akkor is, amikor a Dolce & Gabbana nem akarta szerződtetni - ha nem akarják Naomit, nem kapják meg őket sem, mondták. Campbell pedig nem felejtette el, hogy honnan jött, és azt sem, milyen nehezen tört utat a divatszakmában fekete modellként. Évek óta keményen küzd azért, hogy a színes bőrű modellek egyenlő eséllyel induljanak a szakmában, többen legyenek a kifutókon, de még a divatlapok szerkesztőségében is. Nagy hullámokat kavart például, amikor hangot adott nemtetszésének a British Vogue szerkesztőségében uralkodó egyenlőtlenség okán: 2017-ben ugyanis a British Vogue egykori főszerkesztője, Alexandra Shulman az Instagramon posztolt egy képet, melyen a szerkesztő csapat látható – csupa fehérbőrű újságíró. „Egyáltalán nincs diverzitás” – mondta akkor felháborodva. Üdvözölte, amikor később a főszerkesztői posztra Edward Enninfult nevezték ki, aki rendszeresen dolgozik fekete modellekkel, és a szerkesztőségbe is igyekszik sokféleséget vinni. Manapság pedig már Campbell is közreműködik a lapnál.

christy_linda_naomi.jpgChristy Turlington, Linda Evangelista és Naomi Campbell

2013-ban megalapította a Diversity Coalition-t Bethann Hardisonnal és Imannal karöltve, hogy rávilágítsanak a divatiparban uralkodó faji előítéletekre. „Amit mi szeretnénk, az az, hogy [a divatházak] tehetség és szépség, ne pedig a bőrszín alapján válasszanak modelleket.” A koalíció tagjai akkoriban meg is nevezték azokat a márkákat, melyek véleményük szerint nem alkalmaznak elég színes bőrű manökent a divatbemutatókon és a kampányaikban.

Campbell-nek nagy szerepe volt a „modell” fogalmának forradalmasításában, nem csoda hát, hogy a Vogue „az utolsó szupermodellként” aposztrofálta.

 

Források: Business of Fashion / The Guardian / Vogue

A bejegyzés trackback címe:

https://hellolillavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr5514912068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása