Lilla Stílusblogja

Divattörténelmet író táskák

2019. május 05. - Lilla Stílusblogja

Van köztük olyan, amit egykori first lady tett híressé, némelyikbe pedig érdemesebb befektetni, mint aranyba vagy értékpapírba.

boritokep_2.jpg

Hermés "Birkin"

Vitathatatlan, hogy minden idők leghíresebb kiegészítője a Hermès Birkin táskája, mely 1984-ben az Air France egyik járatán született meg. Franciaország csillaga, Jane Birkin utazott a repülőgépen, és egészen véletlenül Jean-Louis Dumas, a Hermès igazgatója mellett kapott helyet. Birkin táskájának tartalma egyszer csak a padlóra hullott, a divatcég vezére ekkor figyelt fel rá, hogy a színésznő szalmatáskában tartja a dolgait – mire Birkin elmagyarázta Dumas-nak, hogy kénytelen fonott kosarakat és táskákat használni, mert soha nem talál olyan bőrből készült darabot, amiben elférnének a holmijai, és ami passzol mindenhez. Miután fény derült Dumas kilétére, a páros húszezer láb magasan, a levegőben tervezett meg egy táskát, mely később a Birkin nevet kapta. A design manapság is rendkívüli népszerűségnek örvend, hosszú rá a várólista. Egy Birkin táska ára 6 700 fontnál kezdődik, és a felhasznált alapanyagoktól függően akár a 100 000 fontot is elérheti. A táskák borjú-, strucc- és gyíkbőrből készülnek, a legdrágább változatokat pedig sósvízi krokodilok bőréből állítják elő. Az elmúlt 35 évben a Hermès táskák értéke több mint 500%-kal emelkedett, sokan úgy tartják, érdemesebb beléjük fektetni, mint gyémántba, aranyba vagy értékpapírokba. 2017-ben egy hong kong-i Christie’s aukción a himalájai krokodil bőréből készült Birkin táska minden addigi rekordot megdöntve, 208 175 fontért kelt el! Érdekesség, hogy pár évvel ezelőtt Birkin arra kérte a divatházat, nevezzék át a designt, mert aggályosnak tartja, ahogy a krokodilokkal bánnak a farmokon, melyek bőrrel látják el a vállalatot.

Hermès "Kelly"

A Hermès másik igen nagy sikert aratott táskája a Kelly, mely nyolc különböző méretben érhető el a kicsiny, mindössze 15 cm-es változattól az egészen nagy, 50 cm-es kivitelig. A design 1892-ben született meg, az eredeti koncepció nyeregtáska volt, amit az évek során többször átformáltak. Tágas utazótáska jellegét az 1930-as években nyerte el, ekkor már Sac à Dépêches néven volt elérhető – ebbe a designba szeretett bele Grace Kelly színésznő a Fogjunk tolvajt! című Hitchcock-film forgatásán. Világhíres azonban csak akkor lett a táska, amikor – immáron Monaco hercegnőjeként – 1956-ban a paparazzik lencsevégre kapták Kelly-t, aki a táskával igyekezett leplezni terhességét. 1977-ben nevezték át a designt hivatalosan is Kelly-re: a táskát harminchat bőrdarabból alakítják ki, összesen hatszáznyolcvan kézi öltéssel varrják össze, tizenhat kis veretet használnak fel hozzá, és elkészítése több mint negyven órát igényel, hiszen teljes egészében kézzel készül. Akárcsak a Birkin táska, napjainkban a Kelly is kereskedelmi árának többszöröséért cserél gazdát a luxuspiacon. Grace Kelly saját táskája napjainkban a londoni Victoria and Albert Museumban tekinthető meg.

Louis Vuitton "Speedy"

A Speedy volt Louis Vuitton első kézitáskája, amit a márka nagy népszerűségnek örvendő Keepall táskája kisebb interpretációjának szántak.  A Speedy eredetileg 30 cm széles volt, ám egy 25 cm-es változatot készítettek kifejezetten Audrey Hepburn színésznő kérésére, aki rajongott az ikonikus designért, és így már nem csak utazáshoz vihette magával a táskát, hanem mindennapos használatra is alkalmassá vált. A paparazzik gyakran fotózták a szép színésznőt a Speedy-vel, így nem meglepő, hogy igencsak megnőtt rá a kereslet. Napjainkban nagyobb, 35 cm-es és 40 cm-es kivitelben és számos színben elérhető a Speedy, a pepita verziók legalább annyira kelendők, mint az eredeti, jól felismerhető Louis Vuitton logóval ellátott táskák.

Gucci "Jackie O"

Egyszerű design, kényelemre törekvés – ez jellemzi a Gucci Jackie táskáját, mely azonnal sláger lett az 1950-es években, eredetileg még Constance néven. Gondoljunk csak bele, akkoriban a táskák strukturáltak és kissé nehézkesek voltak, míg a Gucci csattal ellátott, lekerekített élű táskája könnyedén „ült” a vállakon. A design természetesen akkor került a középpontba, amikor 1964-ben átkeresztelték Jackie-re: az egykori first lady, Jackie Kennedy Onassis ugyanis egy Gucci-üzletbe betérbe beleszeretett a táskába, és nem egyet, nem kettőt, hanem egyből hat darabot vásárolt belőle! A 60-as években aztán más hírességeket, Barbra Streisandot, Peter Sellerst is lencsevégre kapták a Jackie táskával, a 80-as években pedig „must-have” darab lett. 2014-ben Alessandro Michele csatlakozott a Guccihoz, és felkérte Kate Moss modellt, hogy legyen az új Jackie táska (New Jackie Bag) arca. A kampányfotók a reptéri paparazzi képek stílusában készültek, melyeken a modell táskával védi magát a fotósok elől - sokan úgy hitték, ez tiszteletadás a Gucci részéről Jackie Kennedy felé, aki így élte a mindennapjait, ám mindvégig sikkes maradt.

kate_moss.jpg

Dior "Lady Dior"

A Dior akkoriban még Chouchou („Kedvenc”) néven futó táskáját Bernadette Chirac francia first lady ajándékozta Diana hercegnőnek, annak 1994-es párizsi látogatása során. Diana azonnal beleszeretett a táskába, és minden elérhető változatban megrendelte magának. 1995-ben, egy birminghami gyermekotthonba látogatásakor, majd pár héttel később egy argentin állami út során is a táskával fotózták le a hercegnőt, így a sajtó azonnal a kedvenc táskájaként hivatkozott rá. A következő évben Diana beleegyezésével Lady Dior-nak keresztelték a kiegészítőt, mely 140 darabból készül, különleges varrással és jellegzetes, valódi arany betű medálokkal (D, I, O, R). 2008 óta a gyönyörű francia színésznő, Marion Cotillard a Lady Dior arca.

marion_cotillard.jpg

 

Források: Vogue / Christie's / The Chic Selection / Bagista / Fashion.Luxury / Icon-Icon

 

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot, ahol hetente friss cikkekkel várlak, napi divatinspirációkért pedig kattints a Lilla Stílusblogja Facebook-oldalra!

Netán stílustanácsadásra volna szükséged? A Kapcsolat menüpont alatt megtalálod elérhetőségeimet. Keress bizalommal!

A bejegyzés trackback címe:

https://hellolillavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr8514808882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása