Betekintés a Vaslady gardróbjába

2019. április 22. - Lilla Stílusblogja

40 évvel ezelőtt, 1979. május 4.-én választották meg Nagy-Britannia első női miniszterelnökét, Margaret Thatchert, aki a „power dressinggel” a karrierista, vezető nő képét testesítette meg.

borito_3.jpg

Regnálása alatt Thatcher személyi asszisztense Cynthia Crawford volt, aki segített formálni a miniszterelnök megjelenését, bár hozzá kell tenni, a Vaslady maga is sokat tudott a ruhákról, és arról, hogyan készülnek, hiszen édesanyja képzett varrónő volt, annak idején ő készítette lánya ruháit.

Crawford tanácsolta a számára, hogy viseljen monokróm összeállításokat, így tűnhet magasabbnak a nyilvánosság előtt és a fotókon. A Downing Street 10-be való beköltözésekor királykék szoknyát és blézert viselt, a választott szín rímelt férje, az üzletember Denis Thatcher elhíresült mondására: „Azért vagyunk itt, hogy üzletet csináljunk”.

downing_street_10.jpgThatcher, a Downing Street 10-be való beköltözésekor

Thatcher nagy gondot fordított imázsára, és az öltözékét az erő kifejezésére használta („power dressing”). Ahogy sok politikus, ő is kialakította személyes stílusát politikai értékrendjének reprezentálására. Nem zárkózott el a trendektől, beépítette azokat stílusába, ugyanakkor mindvégig a konzervatív értékek dominálták ruhatárát. A konzervatív sötétkék viselése is egyfajta britséget közvetített, mely a királyi és a katonai örökségben gyökerezett. Gardróbja megmutatta azt az ellentmondást is, hogy míg női vezetőként a konzervatív ideológiából merített, mindez korlátozta női energiáit a szélesebb társadalomban (karrierje későbbi szakaszában igyekezett lágyítani ezen a képen, nem véletlenül viselt masnira kötött sálat jellegzetes kosztümjeivel.)

Thatcher a konzervatív ideológiából merített, ez az öltözködésében is megmutatkozott

Manapság, ha Thatcherre gondolunk, valószínűleg a kosztüm és a gyöngysor ugrik be nekünk. Kosztümjei általában egy rövidebb és egy hosszabb szoknyával készültek, hogy gyorsan „átöltözhessen” két rendezvény között. Őfelsége arany jubileumán, a Downing Street 10-ben tartott vacsorán például egy kék, flitterekkel kihímzett együttest viselt. A miniszterelnök meglehetősen visszafogottan ékszerezte magát, ez alól csak a nagyon formális alkalmak képeztek kivételt, mint Reagan elnöknek és feleségének búcsúvacsorája a Fehér Házban. Férjétől kapott karkötőjét szinte sosem vette le, ahogy kétsoros tenyészett gyöngy nyaklánca is mindig rajta volt. Ugyanígy, egy 18-karátos arany-ametiszt gyűrű is a kedvencei közé tartozott, amit gyermekei választottak számára.

sequin_dress_margaret_thatcher.pngMargaret Thatcher, Őfelsége arany jubileumán viselt flitteres ruhája, melyet aukcióra bocsátott a Christie's

Crawford részletesen vezette, hogy Thatcher mikor mit viselt, és milyen ékszerekkel. „Amikor külföldre utaztunk, olyan kevés holmit csomagoltunk, amennyit csak tudtunk – tengerészkék vagy fekete cipőt, na meg egy pár krémszínűt.” A miniszterelnök 1987-ben Moszkvában találkozott Mihail Gorbacsovval és feleségével. Crawford tudta, hogy Rasia Gorbacsov hihetetlenül jó ízléssel van megáldva, és mindig Yves Saint Laurent-ba öltözik – így ők az Aquascutumba mentek, és kiválasztottak egy fekete kabátot, fekete rókaprém gallérral, valamint egy bézs kabátot prém sálgallérral. Mindehhez prémkalapot párosítottak és magas szárú csizmát. „[Thatcher] ahogy lefelé sétált a repülőgép lépcsőjén, kezében egy csokor vörös rózsával, egyszerűen gyönyörű volt” – emlékszik vissza az egykori asszisztens.

moscow.jpg

1987.jpgThatcher 1987-es moszkvai látogatásakor

1991-es Japánba való látogatásakor készült róla egy fotó, melyen piros blézerben, virág alakú brossal és gyöngysorral látható, s melyről azt mondta, „szeretném, ha így emlékeznének rólam”. Ez azért is érdekes, mert az Egyesült Királyságban a piros szín nem volt igazán elfogadott, Thatcher csak akkor viselte, ha nemzete szempontjából fontos országba látogatott.

japan.JPGAz ikonikus fotót Eiichiro Sakata készítette a miniszterelnökről 1991-ben

Kedvelte Asprey kézitáskáját, mely személyes márkájának részévé vált. Ahogy ő mondta egy alkalommal: „A nőknek sok szerepük lehet, mellyel szolgálhatnak – némelyikünk még országot is vezet. De általában jobban áll nekünk a kézitáska, mint a bajonett.”

 

Források: Christie's / The Guardian / Independent / ELLE

 

Tetszett a poszt? Kövesd a blogot, ahol hetente friss cikkekkel várlak, napi divatinspirációkért pedig keresd a Lilla Stílusblogja Facebook-oldalt!

A bejegyzés trackback címe:

https://hellolillavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr1314780060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.